16 óra 22 perckor kezdtem el ezt a bejegyzést. Ma még nem ettem semmit, de megittam 3 kávét és elszívtam 6 cigit. 4-szer váltottam meg a világot gondolatban és 2-szer éreztem azt hogy semminek nincs értelme, kimostam a piszkos ruhákat, kiteregettem, 2 új képet töltöttem fel, befejeztem egy projektet, kivittem a szemetet és 5 percet töltöttem a sorok idegépelésével.
Kint süt a nap, de még hideg van. 3 programot mondtam le és még egyet fogok lemondani a mai nap folyamán.
Az élet egy programfüzet,
Az enyém tavalyi kiadásban van meg.
Múltévi a film és múltévi az érzés
Évvégére ér el a teljes kivérzés.
Assumption: Everything is design.
If this assumption is correct the title should be Me in relation to everything. What is everything?
Assumption number 2: Everything made by human is design.
If this assumption is correct the title should be Me in relation to the human made things.
Assumption number 3: Human made things are existing objects therefore a human act (feelings) can’t be designed.
If this assumption is correct the title should be Me in relation to the human made objects.
But. How can I judge human made objects without feelings? Without touching, tasting, seeing them. Can the taste be designed? Is studying nothing else just a learning process how to design our surroundings? There are differences between Art and Design? What is the difference between my homemade dinner and a dinner in a five star restaurant. The act -eating- is the same the result is the same why do I have different feelings after all?
Nincs cim. Nincs mufaj. Nincs album. Nincs eloado.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
We are obsessed of our reality. So everyday we are losing illusions.
Évekig egy óriás kulcs jelentette azt, hogy átmegyek. Ez a kulcs egy óriási átláthatatlan fakapuhoz tartozott ami légvonalban 20 méterre, gyalog pontosan 103 gyereklépésben mérhető. Tudom, mert egyszer megszámoltam. A kulcs sosem fért a zsebembe így ha elindultam mindig a kapuhoz kellett mennem. Nagy nehezen kinyitottam a zárat, megtettem még 27 gyereklépést és a hullámzó padlójú konyhán át az előszobában cipőmet levéve léptem be a szobába. A végében egy fotel, benne nagyapám ul, a levegőben klasszikus zene szólt. Akkor is ha ottvagyok és akkor is ha nem. Mindig.
Csak az anyukam kulccsomojan volt rajta allandoan ez az orias. Testverei kulon hordtak, ha hazaertek mindig le tudtak tenni. Majd amikor kellett, fevenni. Anyam egesz eletere ravetult a kulcs es igy az enyemre is. Eletemnek volt olyan szakasza amikor egyszerre 5 helyre volt kulcsom. Egyik hely sem volt az enyem.
a lebegés. a lebegés olyan állapot ami tudatában van önmaga céltalanságával. mert a lebegés köztes állapot. a lebegés nem a földön állás, a lebegés nem repülés, a lebegés önmagáért van, önmagáért céltalan és annyiban ellentmondásos önmagával hogy céltalanságával máris célt ad magának. a lebegés célnélküli cél, a lebegés magától jön, a lebegés nem vár rám rád együtt lebegni nem is lehet mert a lebegés magányos a lebegés önmagáért magányos, a magányával egyedül bírkózik, a lebegés magányos állapot, az állapot magányos, önmagáért magányos de ezzel elveszíti magányát mert önmagával társas. társas a magány magában nem lehet valaki magányos, a magány ugyanúgy jelenik meg mint a lebegés ami köztes állapot így a magány is köztes mindig társas, a magány önmagáért társas. mindig köztesen társas így sosincs azaz mindig van. mert a nincs is csak a vanért nincs és ez fordítva is igaz. a nincs az van, van a nincs. a lebegés van. a lebegés nincs.
Mindig is nemdohányzónak tituláltam magam. Most is. Nem számít ha egy dobozzal szívok el naponta, az sem ha hetekig egy szálat sem. Az vagy akinek hiszed magad.
Te dohányzol ? kérdezik erre rávágom hogy nem, de miközben a tagadást még elsem fújta az állandóan északkelti irányból érkező szél, helyébe máris megjelenik a fehérkés tömött rúd barna végével hogy szürke füstjével fedje el rózsaszínes ajkaim árnyképét.
Szóval a nemdohányzásomról való leszokásom mostani fázisában csak areggeli kávé mellé pakolok egy- egy utolsó szálat. Azonban mindezt csak abban a tudatban teszem hogy holnap reggel is lesz egy utolsó szál. Előre várom. Mit hoz a holnap.
A teljes megdicsőüléshez személyes drámákon át vezet az út.
Az egyetlen emberi interakcio a fodrasz targyilagos erintese.
Ahogy a lámpa a piros állj-ról a zöld mehetre vált, talán az lehetek én,
nincs nálam nagyobb mester, a fakón megélt színesképek terén.
Még emlékszem azt tudom,csak azt nem már hogy mire,17 lépcsőfok kell ahhoz,hogy eltűnjön az ige.
nekem nem irna ajánlót a Parti-Nagy,
nem is ismer, meg minek.
Én sem ismerem őt. Hazudtam, ha olvastam.
Sörökben számolom a perceket,
egymás után szisszenek el a boldog pillanatok,
összegyűrt dobozként gyűlnek az emlékek
a lélek szemetesládájában.
Vizezett nescafe a megfélelmített vágy
hogy magamtól való rettegésem
nem csak kósza ábránd.
Tologatott ígéretek, félrealudt álmok,
népesítik be a szobám sarkában gyűrődő porréteget.
Kifejezéstelen tekintettel nézek farkasszemet
Leaving you sikoltja a hangszóró
talán félrefodít a költő, Hazudj! kérlek hazudj még nekem,
hogy reggel szitokszavakkal moshassak fogat
a tegnapi káromkodás ragadós rétegét lázasan kapargatva a zománccal együtt.
Úgy kelek fel, hogy közben már sötétedik az ég,
telnek a napok de nem múlnak, kortárs barátaim hallgatása a tét,
a kimondhatatlan csend halogatása a fék,
az ami itt tart, nem engedi letenni a pontot,
pedig minden egyes extra szóval csak tovább rontok.
rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.rontok.vannak pontok.
Ma már nem is egyedülálló,
ha valaki magától egyedülálló,
szíveket csempész a termetes fa ál-ló.
pezsgő után jöhet a fagyálló.
i fuckin' miss Rotterdam.
Ma nem tudok írni. Nincs kedvem, Nincs ihlet, az mindig van.
A szavak helyett egy képet töltök fel arról mivel töltöttem a mai napom nagy részét. Festettem.
Minden ugyanolyan mint tegnap volt, csak 1 nappal lettem öregebb. Érzem ezt az 1 napot, hisz bár minden ugyanolyan mint tegnap volt, 1 nappal öregebb lettem.
Annyira igénytelen a lakótársam aki lány es Barcelonából jött, hogy lassan átalakul a kép amit a városáról őrzök magamban.
Ismertem egy fiút Franciaországban aki 24 és 27 éves kora között egy kollégiumi szobában esténként TV–t nézte a napokat pedig átaludta. Mások örömeit és mások bánatát nézni, hogy a sajátunkat elfelejtsük. Életem legboldogabb időszaka volt amikor egyedül jártam a mozikba, a sötétben ültem naphosszat és az estéket is átaludtam. Legboldogabb? Nem is tudom. Mindig mások életét akarni, miközben a sajátommal nem tudok mit kezdeni. Sosem tudom mi az elég erőfeszítés és az elég lemondás. Sosem elég. Nekem nem. Olyan is előfordult már, hogy nekem volt minden elég. Az pedig másoknak nem.
Bárcsak lenne egy zongorám. Visszarepítene az időben amikor még minden lehetséges volt. Még éltek akik azóta meghaltak, köztük egyes álmaim is. A fizikai halál elfogadható, a lélekben történő egyelőre nem. Mert bármennyire is paradoxon az elveszített álmok tovább élnek bennem. Idővel újak és újak születnek, de a legegyszerűbb a meglévőkkel való foglalkozás lenne. Ilyenkor hiányzik az erőfeszítés és jön mások álmainak megvalósításának szemlélése.
Ki akartam eddig lenni ? Profi sportoló (tenisz, foci, kosár, vízilabda), zongorista, csapos, író, kifinomult ficsúr, gazdag nő kitartottja, szegény művész, filmrendező, boldog családapa kialakult egzisztenciával.
^
Ki vagyok? .
v
Ki leszek ? Valaki akinek voltak és lesznek álmai amiket nem valósított meg. Most ezt vagy elfogadom vagy nem és elkezdek élni, vagy tovább menekülök magam elől, ezzel másokat is elveszítve. A jövőn morfondírozni olyan mintha naphosszat a folyót bámulnám a partról.
Az önsajnálatból akkor lett elegem, amikor már azt is sajnálni kezdtem, hogy magam sajnálom.
Mit akarok közölni? Egyszerre mindent nem lehet.
Sötétből sötétbe kelni, nem is ébredés csak egy elnyújtott álom.