Évekig egy óriás kulcs jelentette azt, hogy átmegyek. Ez a kulcs egy óriási átláthatatlan fakapuhoz tartozott ami légvonalban 20 méterre, gyalog pontosan 103 gyereklépésben mérhető. Tudom, mert egyszer megszámoltam. A kulcs sosem fért a zsebembe így ha elindultam mindig a kapuhoz kellett mennem. Nagy nehezen kinyitottam a zárat, megtettem még 27 gyereklépést és a hullámzó padlójú konyhán át az előszobában cipőmet levéve léptem be a szobába. A végében egy fotel, benne nagyapám ul, a levegőben klasszikus zene szólt. Akkor is ha ottvagyok és akkor is ha nem. Mindig.
Csak az anyukam kulccsomojan volt rajta allandoan ez az orias. Testverei kulon hordtak, ha hazaertek mindig le tudtak tenni. Majd amikor kellett, fevenni. Anyam egesz eletere ravetult a kulcs es igy az enyemre is. Eletemnek volt olyan szakasza amikor egyszerre 5 helyre volt kulcsom. Egyik hely sem volt az enyem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.