Sörösüvegbe hamuzok és miközben a lében oszlik a dohány

észreveszem, hogy a létben a legkisebb öröm a legnagyobb adomány,

az, hogy volt üveg s benne lé - s mindez bennem válik eggyé,

mutassanak nekem mégegy ilyen alávaló alattvalót

akinek az önrombolás jelenti a valót.

Reggel kelek este fekszem mint mások sokan

zenét hallgatok; mellette hallgatok okosan

tokban maradt a vonó, lezárva a piano teteje

az üveg sem átlátszó csak a füst száll fel magasan

az éterben nem marad más csak az elmúlás szaga.

Bűzlik a kezem, bűzlik a szoba

legközelebb lemegyek az utcára, így majd azthihetem, hogy az önrombolásnak nem lesz

nyoma.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.